Zsombor olyan mint a keze. Erős és mégis puhán simogató. Vezetteti magát. Kinyüszmögi, hogy menjünk. Nyújtja a kezeit és indulás. Van hogy csak egy kezemet kéri és mégis olyan "jól" megy mintha mindkettőt fognám. Tükörrel szembe menni a gyorsabbnál is gyorsabban tud. Szeret rákacagni a tükörbéli önmagára. Hálás minden segítségért (az egész arca ragyog, mosolyog szeme szája és minden porcikája), de nem jól tűri, ha nem az ő tervei szerint alakulnak a dolgok. Szinte a semmiben kapaszkodva feláll (lepedő csücske) és áll, lépeget, pakol. A földön (a lába alatt) hagyott dolgokért próbál lehajolni és elég jó százalékos sikerrel fel is veszi őket. Kicsit burleszkes jelenet. Belefeszül a pofija az akarásba. Már volt néhány belemegyek a semmibe próbálkozás is. Persze az ilyeneknek esés a vége, de már nincs olyan sok koppanás mint az elején (teuristen, mekkora gyerekről beszélek én?!), elég ügyesen tottyanik már popsira. És persze a folytonos happeningbe a mászás is beletartozik, ha az a gyorsabb. Csak úgy csattog a kövön a tenyere-térde, hogy maga is vigyorog rajta. Nincs megállás, se neki, se nekünk. Ő jobban bírja.
Egy szeretnivaló puhaság.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése