Megáll az idő

Megy a gőzös (dízel)...

Végre eljutottunk a nagycenki kisvasúthoz. Barátaink és KatiNagyi társaságában. Soma hol vonatozni akart, hol nem... Még a vonaton is legörbült a szája, hogy leszálljunk, aztán meg rettenetesen élvezte. Liza és Szonja is először megszeppenve ültek, aztán kezdtek feloldódni, és az ablakban lógni, Somával egyetemben. Kis döcögő vonat, kis tisztelgő forgalmistákkal, kis mozdonytologatással... Rövid, élvezhető dolog. Első vonatozásnak meg pláne ajánlom. És végig háromnegyed négy volt, a Zsolti szerint. Szóval megállt az idő vonatozás közben.

26. hét

A kívánósságról

Kizárólag 100%-os narancslét fogyasztok (néha bubimentes ásványvízet) - nem mindegy, hogy milyen márka, érzem a különbséget köztük. Várandóságom előtt nem értettem, hogy az emberek hogy tudják meginni az ilyen keserű lötyiket, most túl édesnek találom némelyiket, így kétféle 100%-osból készítek mixet.

Csak azt tudom megenni amit kívánok. Néha a kedvenceimet sem eszem meg. Az édeset egyáltalán nem kedvelem. Szinte csak a fagyi az amit ebből a kategóriából eszem, abból is a savanykásabb gyümiket. Mondhatom, hogy az uborkasaláta a kedvenc ételem, benne még sohasem csalódtam. Nagyon sokszor vagyok farkaséhes, a hűtő dugig, de mégsem találok semmi fogamravalót. Néha gondolatban még kívánom az ételt, de megérzem a szagát... és már nem is kell. Kevés dolognak van számomra jó illata. Bár már Soma "illatát" egész jól elviselem. Úgy tűnik igazi kismama vagyok. Sőt olyan akinek az első trimeszteres rossz közérzete még mindig tart. Nehéz lehet velem.

Rossz idők, rossz napok

Sajnos most pocsék idő van és én is úgy érzem magam. A mai nap volt a tetőfok. Som is rossz volt, van ilyen is. Harapott, ütött és nem fogadott szót. PiciMamáék segítségével akartam túlélni a napot. De a legjobban az idegesített fel, hogy a Mama mindent elnézett a gyereknek, még akkor sem szólt rá, amikor őt verte. "Biztos beteg lesz ez a gyerek!" - sopánkodtak folyamatosan. Neeeem! Vannak ilyen napok, amikor semmise jó a gyereknek. Türelmesnek kell lenni vele (mondom ezt főként magamnak). De amit nem szabad, azt nem szabad, s itt élen szerepel nálam a bántás minden formája. Nehéz nap volt. Mennyiféle lehet egy-egy rossz nap!

A hétvégén például a nagy pocakot leszámítva remekül voltam. (Nem is híztam igazán, csak pocakra 5,5 kilót - most mértem.) Jó lenne ha általában ilyen aktív lehetnék, Som nagyon ígényelné, egyre jobban kitárul a világa. Igyekszünk is menni vele eleget. Minden reggel úgy kel fel már, hogy "Hova megyünk?". Már kezdem megszokni az egyenletes "nemtúljólvagyok" állapotot, s ezzel együtt élménydús napokat adni a fiamnak (persze többnyire apai segítséggel). Megszokom lassan a szuszogást, a gyomorégést, a hátfájást, a szédelgést. Csak néha kap el a sírógörcs, hogy miért pont én és így, bár megtanultam így is élni, túlélni. De azért az ilyen maihoz hasonló napok kimaradhatnának. Persze a baba nagyon jól van. Ma ő is csúcsformában volt, amikor pihenni vágytam akkor próbálta ki, hogy még mire képes a pocakban. Szóval az egyetlen ami még nehezíthetné a helyzetemet az anyáink kismama dzsörzé ruhái lehetnének.

És azért ma is volt program, három gyerek tombolt PiciMamáéknál (Zsófi, Gábor és Soma).

Búcsú

Úgy nézem mégsem sikerül kikerülnünk e nagyszerű találmányt. Jácint családja gyűlik össze ilyenkor PiciMama szülői házában, így visszautasítani a meghívást lehetetlenség. (Még az sem indok, hogy Jácint épp dolgozik.) A legnagyobb gáz a dologban, hogy a csinnadratta az ablak alatt folyik, hömpölyög. Szóval mentünk, Jácint szülei és én Somával, de csak Som alvása után. Már nagyon vártak minket... kajával. Csak tömtek volna étellel, de senki nem vállalkozott arra, hogy kimegy a gyerekkel a búcsúba. Nemtudom mire számítottak. Arra, hogy ül a szobában és sakkozik? Az autótól a bejáratig is ezer inger érte. Nagyon büszke is vagyok rá a továbbiakért. Még evett is a rosszevő a folytonos invitálásra (bár be kellett zárni az ajtót, hogy ne szökjön ki a búcsúba). Na aztán PiciMama és én vittük ki. Mindent szeretett volna, mindent megnézett, megtanulmányozott... és semmiért nem hisztizett. Mondtuk neki, hogy nézzük meg még azt is, és már odébb is állt. Pedig roskadozott az árusok sátra a különféle csábító portékáktól, amiktől kiráz a hideg (puskák, traktorok, zenélő kütyük...). Aztán horgászott egy horgászbotot, PiciMama gumicukorral látta el (elvégre búcsú van), én meg választottam neki egy kevésbé gagyinak tűnő kvadot emberkével, amitől igen boldog lett és simán haza is döcögött a szerzeményeivel. Olyan édes volt. Hihetetlenül jó ez a gyerek. És az enyém!

Koppánymonostor

Ez az a hely ahol felnőttem, mégsem hiányzik. Csak a Duna. Az azért itt folyhatna a kertünk végében. Mert annakidején majdnem ott is folyt. Som szinte csak a kavicsait ismeri (tonnaszám van itthon). No meg úgy látta amikor hídon mentünk át felette. De most szombaton bele is gázolhatott a hajdani szépemlékű szabadstrandon, ami ma már csak az emlékeimben él. Azért a víz a régi volt, hideg, de jó. Igazándiból csak lábat áztattunk. Még így is minden receptorommal a gyereket vigyáztam, aki ismételten úgy mászkált a köveken mintha sima talajon járna. Jót kövezett és iszapozott, a hullámokat is élvezte, bár a kezemet közben azért erősen szorította. Aztán egy-két dunai szunyogcsípéssel gazdagabban hazatérhettünk.

A település megváltozott, egyre jobb és nagyobb házak épülnek a régi nyaralók helyén. Ipari parkja hatalmas lett, így munka is van. Sőt itt olyan játszóteret is találtunk Somával, amilyenhez pár nagyváros játszóterét bejárva sem volt eddig szerencsénk. Annó azt éreztem, hogy itt semmisincs. Na ez mára megváltozott. Mégsem mennék vissza semmi pénzért. Lezártam.

JóskaPapa

Apámnál jártunk ma. Évente egyszer teszünk ilyet, csak jó időben, amikor ki lehet ülni a kertbe. Odabent vágni lehet a füstöt, ami nem tesz jót se gyereknek, se kismamának, se senkinek. A láncdohányzás megszállottja JóskaPapa. És azt hitte ezidáig, hogy neki sem árthat a dolog. Tévedett. Nagyot. Nagyonnagyot. Érszűkület, már gyomortól lefelé alig érzi a lábait. 1 hónap se kellett, hogy a kis lábfájástól idáig eljusson (vagy ki tudja mióta vannak gondjai). Még a hónap végén megműtik. Egyedül van. Nagyon sajnálja magát, és én is. Fogalmam sincs, hogy mit tudok ill. egyáltalán mit szeretnék neki segíteni 100 km távolságból. Szomorú ügy, bár mindent megtett, hogy idáig fajuljon a dolog.

Mindenesetre Som nagyon örült a Papának és az udvarán álló kis barackfának, ami pont arra termett, hogy Som első fáramászásának alanya legyen. Mindezt gyorsan és mezitláb hajtotta végre a fiatalúr, jó sokszor. Amikor eléggé elfáradt a felmászáshoz, akkor székes segítséget vett igénybe, mint mindenhez mostanában. Egy kis karhorzsolással megúszta az egészet.

Nagyon finomat főzött Apám, bár kissé belerokkant azthiszem. Sütött a nap, a fák árnyékában beszélgettünk, ettünk. Jól éreztük magunkat.

Énkép

25 hetesen