PetiKutya égbe megy

2000 január - 2011 március 15.

Emlékszem... amikor pici kutyaként kiválasztottuk. Már eleve keverék németjuhász kutyák kölyke volt. És ő tiszta apja. Egyből beleszerettünk. Busa fej, zsemleszínű foltok keveredtek a feketékkel (valami labrador lehetett az egyik ős). Hazafelé a kocsiban felelőtlenül azt mondtam, hogy olyan Peti forma ez a kutya. Amin később igen jókat derültek a nemPetik, a Petik nagyrésze meg megsértődött. Amit a mai napig nemigen értek. Így ezután PetiKutya lett az eb neve. Nagyra cseperedett és igen gyámoltalanra. Nagy test, édes szelíd hízelgő kutyalélek. Szerencsére a lopkovicok csak az elsőt látták. Néha vitte a vére, de többnyire otthonülő fajta volt, öblös héthatárra szóló hanggal, gazdatisztelettel. Egy ifjúkori csavargás eredményeként azonban elvesztette az egyik szemét. Vérben úszva, sántikálva tért haza harmadnap, valaki jól helybenhagyta. A macskák(!) tisztították/nyalták ki a szemét, sebeit. Így szinte nyom nélkül elmúlt minden sérülése. Az egyik szemével ugyan nem látott többé, de annak formája megmaradt, csak épp szürkére váltott az egész jobb szemgolyó. Macskákkal kötött barátsága sokszor csalt mosolyt az arcunkra. Volt, hogy mafla kutyánk a két macskának még a kutyaólat is átengedte.
2004 óta nem mi neveltük, PiciMamáéknak adtuk kölcsön, akik talán még jobban elkényeztették, mint mi. Ugyanis PetiKutya a pirítóst fokhagymásan szerette! És most egy láncon lévő 90 kilós házörzőt kell elképzelni. Aztán szép lassan elkezdett őszbe csavarodni a bundája, bár tartása még az utolsó pillanatig délceg volt... de nincs mit tagadni, megöregedett. Jajj az izületeinek, jajj a gyomrának-fogának. Odalett a foggal dióttörő képesség is. Kűzdött, nagyon, de győzött a rák. Pont most, amikor Zsombor személyében egy nagy rajongót kapott. Annyira élni akart, hogy még csendben elaludni sem tudott, az utolsó pillanatig vitték a rogyadozó lábai.

Ma reggel 9-kor altatta el az állatorvos. Egyből indultunk is PiciMamékhoz. Zsombor nem fogyott ki a vavázásból, s nem értette, hogy miért nincs sehol a kutya. Soma először nem fogta fel a kutya nemlétét, vállvonva mondta: Ne sírj, majd lesz másik. És persze biztosan igaza is van, de akit szeretünk azt nehéz elengedni. Remélem még egy darabig nem lesz ebbéli tapasztalata. Aztán mindenáron látni szerette volna a kutyát, amit egyértelműen megtagadtunk, de mivel már kezdte kapisgálni a helyzetet, méltón elbúcsúztunk Petitől. Jácint ásott egy nagy és mély gödröt a kert végében, ott lelt nyugodalmat a kis(nagy) kutyánk teste. Nagy kutyának nagy sírja lett és örökre őrizheti szeretett udvarát. Majdan bokor kerül a hant fölé. Most azonban Somával fehér kavicsokból egy szép keresztet raktunk ki rá. Soma és én is megkönnyebbültem. Azóta nem sírtam. Csak az alatt míg ezt a bejegyzést megírtam.

Nagyon szerettük.
Szeretném hinni, hogy ez a jótét(kutya)lélek továbbél valahol...
  

Gyerek-tanulmányút

Avagy társas és utazós viselkedésformák rövitávon.

A fiúkkal utazni jó. Nem kell különleges szórakoztató eszközöket kitalálni, elég ha az úton autók vannak. És általában vannak. De ha mégsem lennének, akkor "keresni kell" őket, vagy traktort, kombájnt és társaikat. Jóslatom bevált miként a majdani fiúkkal való utazást gondoltam. Somából indultam ki, aki tudvalevőleg gépmániás. Egy darabig kételkedtem a megvalósulásban, mivel Zsombor kutya és lómániásnak bizonyult. De mostanság bizony igazolódni látszik, hogy az autók nevű vírus is megfertőzte. Amint kiérünk az utcára (még be sem ültünk az autóba) már rákezd a tü-tűű mantrájára és gyakorlatilak utunk végéig abba sem hagyja. Esetleg csak némi brümmögés végett szakítja meg. A legédesebb az amikor a két gyerek egymás alá adja a lovat. Soma folyamatos monológban közvetíti a látott dolgokat (persze, hogy gépeket), ha nincs érdekesség, akkor sajátos költött-fantaszikus dolgokkal (megjegyezhetetlen) hidalja át az űrt. Zsom meg persze bólogat, hogy bizony ő is látja. Som dícséri a kicsit, hogy De ügyes vagy Zsombor, hogy észrevetted! És tényleg ügyes, mert egy ligetnyi fán keresztül megpillantott fehér folt láttán is pontosan tudja, hogy az bizony egy tü-tűű. Annyi a látnivaló egy utazás során, hogy mondjuk egy egyórányi folyamatos utat minden egyéb szórakoztató kellék nélkül, önszórakoztató üzemmódban abszolválnak a fiúk. Örvendetes. Vannak a kétfiúságnak is remek előnyei.
Egyébként Soma még szinte mindig antó-t mond, pedig nagyon szépen kitudja ejteni az autót is.

Szeretem ha jönnek hozzánk, de azt is ha mi mehetünk. Pláne, ha nagyon várnak minket. Ebben Liza és Szonja verhetetlen. Som pedig tud és szeret is velük játszani. Most meg már szinte csapatként működtek. (A dvd előtt bambulásban is együtt remekeltek.) Zsombor pedig járta a maga útját, ami csak néha keresztezte a többiekét. De nem volt elkeseredve, kiválóan feltalálta magát. A legjobban a horror-lépcső vonzotta (bocs, de gránitlapos, fém élvédős a drága). Egy óvatlan pillanatban (pedig gyerekzáras ajtók fenn és lenn) három fokot fel is sétált egyedül, csupáncsak az egyik kezével kapaszkodva. (Itthon a lépcsőházban is gyakorol lelkesen, de mindig van mellette valaki.) Ha nem a lépcső felé ácsingózott, akkor evett, vagy takarított. A partvissal bravúros keringőket lejtett. Egyik alkalommal például egy kupakot terelt vele keresztül a nappalin. Az idő nem éppen kirándulósnak mutatkozott (pedig ez volt a terv). Így maradt az otthoni jóféle evészet, majd végül mégis egy kis játszóterezés. Mondtam már, hogy szeretem ha jönnek hozzánk, de azt is ha mi mehetünk?!

 

Haj-jajj!

Mindig csak Zsombor aktívságán lovagolok, pedig vannak ám más csodái is. Márpediglen a haja. Ami a legtöbb képen nem is látszik, mert főként hátul hordja, kunkori formában. Amikor beizzad, akkor mégjobban begyűrösödik. Kurfli. Selymes szőke babahaj. Eddig nem járt fodrásznál, csak egy nyisszantás volt a feje tetejéről. De most eljött a fodrászolás ideje. Az elsőnek. Már napok óta edzem magam az ügyre. Mert tényleg édes a tincseivel, és igazán egy indokot sem találtam rá, hogy miért most, de arra sem, hogy miért ne. Szóval a tavaszra, megújulásra/fiúsodásra kenem a dolgot. De azért már előre sajnáltam a kis gyűrűk nélküli látványt. Próbáltam vizualizálni a majdani eredményt, eredménytelenül. Úgy alakult, hogy mindhárom fiúnál most lett aktuális a hajvágás. Zsombor volt az első a sorban. Tudni kell, hogy a bátor - ágyról leugráló - legényke minden újjal szemben (emberek, tárgyak, helyszínek...) elbizonytalanodik, mindent fenntartással fogad, de egy kis idő után feloldódik és majdnem hozza az otthoni formáját. Most kapásból nem tetszett neki a hely. Túl sokan voltak, túl közel és Gabi még a haját is bizergálni akarta. A kutyusos vállkendő sem tudta megvigasztalni, végigordította a hajvágást. Miközben lefogtuk (nagy hang - nagy erő), mart a lelkiismeretfurdalás, hogy lám itt a bizonyság, tényleg nem kellett volna bántani azt az cuki kis loknis buksit. Eközben Gabi mátrixos mozgásvilágot megszégyenítő testelhajlásokkal csattogtatta az ollóját. De aztán - rengeteg lasssú perc után - készen lett, és egy mutatós csudakerek kobakú fiatalúr lett a végeredmény. És akit elképzelni sem tudtam előzőleg, ott állt sértődötten a fodrászat közepén. A szőkeség megmaradt, de a nagy puha kurflik eltűntek, lett helyettük rengeteg erős mini hullám. És ő csak állt, állt és állt. Egy nápolyit majszolva, önvigasztalásul. Rám nem tartott igényt. Hát igen, jól belegázoltunk a lelkébe és a hajába. Aztán lassan megnyugodott és kicsikét bejárta a teret, amolyan nem felejtek ám nézéssel. Szóval csodahaj odalett, és nem adta könnyen.

Előzőleg próbáltam göndörkés fotókat gyártani, elég nehezen ment. Azt hiszem nem igazán volt jellemzője ez a haj Zsombornak. Meghatározója meg végképp nem. Úgyhogy nincs min bánkódni, csak emlékezni, hogy ilyen is volt:

Aztán jött Soma, aki igazi lovag volt. Beült. Tartott. Döntött. Sitty-sutty Gabi (meg a gép) elvégezte dolgát. Jobban szeretem ha ollóval vágják a haját, de most a rövid, praktikus haj volt a cél. És Somának minden jól áll, csak nem engedi magát fotóztatni.
  

Napsugaras

 

Programosdi indul!

Gondoltam én. A Csizmás kandúr c. darabot adták a művház színpadán. Az ovisok szervezetten nem mentek rá, így gondoltam megnézzük Somával, kettesben. Kisváros kisműsor. Ha tehetitek ne nézzétek meg. Mi is csak az egyharmadáig bírtuk. (Pedig a weboldalukon olyan jónak tűnt.) Próbáltam Somát marasztalni, de mivel én is untam, - sőt a csoportosan kivonuló alsótagozatosok és más óvodás csoportok is -, kénytelen voltam egyet érteni vele. Csúsztak le a székben a gyerekek, izegtek mozogtak, nyüglődtek, de sajnos nekik nem volt módjukban meglógni. Nekünk igen. Fura érzés volt otthagyni a "kultúrát". Kis cinkosok módjára kapódtunk fel. Igen élveztük - hihi! Sőt fordítottam egyet szerencsétlen helyzetünkön és átmentünk a könyvtárba, ahol számos változatban elolvastuk a fennen említett mesét (meg jónéhány más mesét is). És több tonna könyvet is sikerült kikölcsönöznünk (mint mindig). Somát lenyűgözte a könyvtár, a könyvtárosnéniket Soma. Alig akart hazajönni. A programunkra pedig a koronát a könyvtár előtt csatornát építő gépözön tette fel. Csak mikor kockásra fagytunk, és megéheztünk, akkor tudtam rábírni Somát, hogy vegyük be a pékséget is. Szóval így szórakozunk mi. Megyünk még?!
 

Hoppá!

Zsombor 16 hónapos lett, meg nemis, ugyanis februárban nem volt 30-a. Erre mondaná Zsombor legújabb mindenre jó szavát: Hoppá! Nagyon változatosan használja, a szóból kihozható maximumot keresi. Ha kádba megy. Ha elesik. Ha sikerül. Ha nem. Ha vicces volt. Ha észrevette. Ha elrepült. ... HOPPÁ! Mind mind más hajlítással, hangerővel, mimikával. Csodaszó. Csoda felhasználóval. Aki nem a beszéd professzora, mégis a mimikájával nagyon meggyőző tud lenni. Néha az az érzésem, hogy tudna ő, de még korainak tartja a beszédet (így is megértem őt, szóval minek?). Soma másfél évesen a villanykapcsoló szónál tartott. Vagyis türelmetlenségem forrása egyértelmű. De szerencsére elvárásom nincsen, mert időm sincs rá. Turbóre úr mozgása ural engem. Ma pl fejest ugrott az ágyunkról, bele a semmibe. Egy centire a taljtól kaptam el - a hóna alatt -, szabályos fejtetőre érkezés lett volna. Ha Zsombor fenn van (és nagyonis sokat van fenn), akkor folyamatosan figyelni kell rá, ami szinte lehetetlen vállalkozás. Szóval délelött megmentettem, de ezt délután kompenzálta egy szájraeséssel a járólapon (piros, felhólyagzott valami lett a felső ajka). Szóval Zsombor olyan gyerek aki, ha tehetné kimosná magát a mosógépben. Nincs félelemérzete, nem riad vissza semmitől, kitartó, szeret kísérletezni (mi hova illik/fér bele, mire jó), ügyes (két pillanat alatt fenn van a legmagasabb helyeken is, még ha imbolyog is alatta három láda), mindezt angyali mosollyal. Most az a hobbija, hogy papírzsepi(ke)t szerez meg (az odakészített nem kihívás neki) és tépi cafatokra azt, miután megtörölte vele a száját, megfújta (szerinte kifújta az orrát), és feltörölte a parkettát, a sorrend általában változó. A vele való lét tényleg csupa örömforrás, de egyben - nem tagadom - ilyen fárasztó dologgal még életemben nem találkoztam. Minden idegszálammal őt kell figyelnem, mert vakmerősége, kíváncsisága kiapadhatatlan. Megpróbálom magam bizalomra tanítani, hogy ne rohanjak egyből utána, ha eltűnik a képből, de nehéz, mert "ismerem". Szóval megyek és leszedem, kihúzom, ilyesmi. Meg néha szétröhögöm az agyam (bár fényképezni nem vagyok elég bátor), amikor meglátom a két másodperce eltűnt Zsombort a konyhaasztal közepén hasalva Soma maradékát kanalazgatni. Szóval majdani játszótéri kalandjainkra igencsak félve gondolok. De szerencsére most még csak a hintázás öröménél tartunk. Meg a kezdeti elszaladok utáni belassulásnál, aztán csak nézi-nézi a nagyokat. Gondolom most bevés, később meg jöhet az alkalmaz. Mehetnékjét egyértelműen jelzi, ül a kissámlira, cipőjét/pulcsiját próbálja felhúzni. Amikor kezdem ráadni a harisnyát, pulcsit, kabátot, sapkát stb. nagyon készségesen együttműködik (szinte Soma szinten dugja lábát, kezét), annyira örül, hogy kimegyünk. A pelenkacsere akrobatikus mutatványai villannak be ilyenkor előttem. Ez nem lehet ugyanaz a gyerek!

Még mindig rajong Somáért, és próbálja utánozni is. Soma meg kezdi bevonni őt a játékaiba (ha olyan kedve van) és fura pofákkal megnevettetni (erre mindig kapható). Szeretnek együtt fürödni, így profin isszák a fürdővizet, de profin mosnak fogat is.

  
Mostanában sokat cumizik (ezt is képes bárhonnan megszerezni). Ínye folytonosan duzzadt, de fogai csak nem akarnak turbóra kapcsolni. Hatnál tart. A masszírozást megoldja cumival és esti szopival. Egyik sem elhagyható az életéből. (Soma pont 16 hónapos koráig szopizott.) Mint ahogy anyamatricasága is szerves része az életünknek, akárcsak a huncut mosolya.
  

Szmukli

Íme az én szuper-szmuklis fiam. Ugye elég nagy már a muszklija? Lehet belőle erős, bátor tűzoltó-pilóta?

  
Ma volt először oviban. Nagyon vágyott már vissza. Örült és örültek neki. Aminek meg én örülök. Viszont lekéstük a nyílt napot. Momentán tegnap volt. Ilyen a mi formánk.