szerda, március 02, 2011

Hoppá!

Zsombor 16 hónapos lett, meg nemis, ugyanis februárban nem volt 30-a. Erre mondaná Zsombor legújabb mindenre jó szavát: Hoppá! Nagyon változatosan használja, a szóból kihozható maximumot keresi. Ha kádba megy. Ha elesik. Ha sikerül. Ha nem. Ha vicces volt. Ha észrevette. Ha elrepült. ... HOPPÁ! Mind mind más hajlítással, hangerővel, mimikával. Csodaszó. Csoda felhasználóval. Aki nem a beszéd professzora, mégis a mimikájával nagyon meggyőző tud lenni. Néha az az érzésem, hogy tudna ő, de még korainak tartja a beszédet (így is megértem őt, szóval minek?). Soma másfél évesen a villanykapcsoló szónál tartott. Vagyis türelmetlenségem forrása egyértelmű. De szerencsére elvárásom nincsen, mert időm sincs rá. Turbóre úr mozgása ural engem. Ma pl fejest ugrott az ágyunkról, bele a semmibe. Egy centire a taljtól kaptam el - a hóna alatt -, szabályos fejtetőre érkezés lett volna. Ha Zsombor fenn van (és nagyonis sokat van fenn), akkor folyamatosan figyelni kell rá, ami szinte lehetetlen vállalkozás. Szóval délelött megmentettem, de ezt délután kompenzálta egy szájraeséssel a járólapon (piros, felhólyagzott valami lett a felső ajka). Szóval Zsombor olyan gyerek aki, ha tehetné kimosná magát a mosógépben. Nincs félelemérzete, nem riad vissza semmitől, kitartó, szeret kísérletezni (mi hova illik/fér bele, mire jó), ügyes (két pillanat alatt fenn van a legmagasabb helyeken is, még ha imbolyog is alatta három láda), mindezt angyali mosollyal. Most az a hobbija, hogy papírzsepi(ke)t szerez meg (az odakészített nem kihívás neki) és tépi cafatokra azt, miután megtörölte vele a száját, megfújta (szerinte kifújta az orrát), és feltörölte a parkettát, a sorrend általában változó. A vele való lét tényleg csupa örömforrás, de egyben - nem tagadom - ilyen fárasztó dologgal még életemben nem találkoztam. Minden idegszálammal őt kell figyelnem, mert vakmerősége, kíváncsisága kiapadhatatlan. Megpróbálom magam bizalomra tanítani, hogy ne rohanjak egyből utána, ha eltűnik a képből, de nehéz, mert "ismerem". Szóval megyek és leszedem, kihúzom, ilyesmi. Meg néha szétröhögöm az agyam (bár fényképezni nem vagyok elég bátor), amikor meglátom a két másodperce eltűnt Zsombort a konyhaasztal közepén hasalva Soma maradékát kanalazgatni. Szóval majdani játszótéri kalandjainkra igencsak félve gondolok. De szerencsére most még csak a hintázás öröménél tartunk. Meg a kezdeti elszaladok utáni belassulásnál, aztán csak nézi-nézi a nagyokat. Gondolom most bevés, később meg jöhet az alkalmaz. Mehetnékjét egyértelműen jelzi, ül a kissámlira, cipőjét/pulcsiját próbálja felhúzni. Amikor kezdem ráadni a harisnyát, pulcsit, kabátot, sapkát stb. nagyon készségesen együttműködik (szinte Soma szinten dugja lábát, kezét), annyira örül, hogy kimegyünk. A pelenkacsere akrobatikus mutatványai villannak be ilyenkor előttem. Ez nem lehet ugyanaz a gyerek!

Még mindig rajong Somáért, és próbálja utánozni is. Soma meg kezdi bevonni őt a játékaiba (ha olyan kedve van) és fura pofákkal megnevettetni (erre mindig kapható). Szeretnek együtt fürödni, így profin isszák a fürdővizet, de profin mosnak fogat is.

  
Mostanában sokat cumizik (ezt is képes bárhonnan megszerezni). Ínye folytonosan duzzadt, de fogai csak nem akarnak turbóra kapcsolni. Hatnál tart. A masszírozást megoldja cumival és esti szopival. Egyik sem elhagyható az életéből. (Soma pont 16 hónapos koráig szopizott.) Mint ahogy anyamatricasága is szerves része az életünknek, akárcsak a huncut mosolya.
  

Nincsenek megjegyzések: