25. hét - 4D Babamozi

Hirtelen döntöttük el, hogy mennénk 4D-s ultrahangra, ha már Somával voltunk azelőtt. A jövőhétre gondoltam. Aztán kiderült, hogy 2-3 hét múlvára van csak időpont több helyen is. Addig meg nem akartam várni. De türelmetlen ez a kismama! Aztán Győrben egy helyen nagyon kedvesek voltak, visszahívtak és próbáltak emberi időponthoz juttatni. Somát is vinni szerettük volna, így az esti időpontok nem feleltek meg nekünk. Aztán kaptunk egy ígéretet, hogy ha a szonográfus is odaér, akkor pénteken fél4-kor tudnak fogadni minket. És szerencsénk volt, odaért. S mi mozizhattunk. Somának csak a szívhang tetszett, a ködös képekből alig érzékelt valamit. Én is alig-alig vettem ki a dolgokat. Sokat takarta az arcát a babó, vagy épp a köldökzsinór mögé bújt. Jól összehajtogatta magát. Néha még a lábujját is szopizta. Körülbelül félidőtájt Som megunta a mókát és PiciMamával távozott (Sománál KatiNagyit vittük magunkkal). Ekkor mintha a zavaró körülmény (már most elkezdődött) megszűnt volna, megmutatta magát a fiatalÚR (98%). Nagyon hasonlatosnak tűnt a pici Somához. Tán az orra és bukkanója kicsit Apásabb. Ásított is. Kezével a feje alatt támasztott és mintha mosolyogni is láttam volna. A gyermek látványa tényleg erősíti a kötődést (még az erősön is tud erősíteni), ezt most bizton állíthatom. Testet, képet öltött Zsombor. Apának is. Sőt Somának is!

Cukorterhelés

Huhh... Nehéz dió volt. Nem enni alacsony vérnyomással kész rémálom, és még böködik is az embert. Brrr. Az első vérvétel és a cukros lötyi után haza kellett mennem aludni, olyan rosszul voltam, alig álltam a lábamon. Jácint fuvarozott, egyedül azthiszem beájultam volna. A lépcsőn felmászni is alig tudtam. 11 előtt pár perccel jutottam élelemhez, vízhez. Amikor Somával tartottam ugyanitt, azt gondoltam: felhajtom, várok és kész, mi van ebben olyan nagy dolog?! És úgy is volt. Most: ez kínzás!!! Tényleg szükség van erre? Na de ezen is túl vagyok. Az eredmény remek lett. A laborom is jó lett. Nagyon izgultam, mert Sománál ebben a leletben már megjelentek a magas vérnyomás okozta eltérések. Most minden remek. Még egy reményszál, hogy így is maradhat a végéig.

Köszöntőben

Márti nagynénémhez jutottunk el ma. Névnap, születésnap, beteglátogatás, minden egyben. És Soma szerint: "A Márti nagyon jól viselkedett." :-) Jól éreztük magunkat nála az biztos. És Soma is jól viselkedett. A játszótéren még el is kápráztatott minket. A mászófalon mászott fel hihetetlen ügyességgel, minden segítség nélkül. Mindhárman döbbenten néztük a könnyedségét, erejét. Volt hogy csak egy kézzel kapaszkodott és lendült felfele. Eddig mindig csak vágyott a mászófalra, de most talált először olyat amin fel is tudott mászni. Amikor lekűzdötte a kicsi falat (vagy 5-ször), akkor a tetején táncolva ünnepelte magát. Majd nagyob kihívás elé nézett és azt az akadályt is megtorpanás nélkül vette (utolsó kép a sorban). Nekem nem tűnt annyira könnyű feladatnak az első fal sem, de itt maradt csak igazán tátva a szám. Csodálom a gyerek ügyességét, bár fogalmam sincs, hogy a vele egykorúak mire képesek. Márti meg mesélhet tovább Soma szuper-hiper tudásáról... bár már így is kételkednek a hitelességében, mert egy ekkora gyerek nem mondhatta-csinálhatta a sztorijait. Mi pedig tudjuk, hogy dehogynem.

A nap zárásaként megköszöntöttük Anikót is a névnapja alkalmából, amit azzal viszonzott, hogy megköszöntötte/ték Somát is a névnapja alkalmából, ami már majdnem egy hónapja volt. Jobb későn mint soha és így legalább a kitolt köszöntőkkel ünnepelhet a gyerek egész éven át. Seriff felszerelést kapott... és elkezdett úgy is viselkedni. Nagyon mutatós és határozott lett tőle. Még a játszótérre is levezényelte a csapatot. Vigyázat, jön a kisfőnök!!!

Bezzeg az én időmben!

Valami böki a csőrömet. Messzíről indítok.

A babatali után a PestiMarikanénihez mentünk aludni. Elég későn értünk oda, a gyerek túlpörögve. De viszonylag könnyen elaludt az idegen környezet dacára. (Ahol még mi sem jártunk.) Jól kihasználtuk a rokonságot, mert tényleg csak aludni voltunk ott, reggel korán eljöttünk. De szerintem a somai produkciókból így is elég ízelítőt kapott a Marika néni. Nincs hozzászokva egy ekkora gyerekhez, egyedül, a saját ritmusa szerint él. Ezért méghálásabbak vagyunk, hogy befogadott minket, s hogy azt találta mondani, hogy jöjjünk máskor is. :-)

Ha már elutaztunk akkor vásárolgattunk is, hol máshol ha nem az Ikeában. Mint mindig, ha arra járunk. Útközben Som kipróbált számtalan játszóteret, játszóházat, így az ő gyerekprogramja is teljes volt. A hazafelé úton el is aludt a drága.

Hazaérve a BÚCSÚ maradványai zajlottak éppen (ami elől elmenekültünk). 3 helyszín - 3 különféle búcsú - 3 napon át. A klasszikust (körhintás) Anna napi búcsút kihagytuk. A Tökös búcsút (hogy mi benne a tökös az rejtély maradt) megnéztük egy vattacukor erejéig. Itt a vattacukorárus megkérdezte tőlünk, hogy: Hát ez meg mi ez itt? Hát búcsú! - mondtuk, miért nem látszik? Hát nem. És végül a Lovas búcsúban kötöttünk ki. Ahol Soma egész végig azt hajtogatta, hogy "Fel akarok ülni egy pacira!". Gondoltam, hogy megint csak a vágya nagy, de folyton visszavonszolt a halálosan kimerült pónikhoz, ahol tényleg lehetett rajtuk ülni néhány kör erejéig. Rengeteg gyerek tolongott körülöttük és simán eltaszajtottak a szülők minket, hogy az ő gyerekük kerüljön sorra. Én meg nem vagyok igazán harcos típus. Meg szerintem nem is ez a módja a dolgoknak. Na de végül az utolsó kört elcsíptük, és Soma büszkén ült a nyeregben, sőt a köv. pillanatban sem akart leszállni róla. Örültem. Ő is. A trambulinra is vágyott, de miután bement, már jött is ki, a légvárban is már a bejáratnál megtorpant és ennyi is volt. Úgy látszik, hogy ezekhez még nem érezte magát elég érettnek. Hogy ne maradjunk élmény nélkül, a tulaj bácsi (vannak még rendes emberek) hajtogatott Somának lufiból egy kutyust, ami egy másik lufira lett ráfűzve. A továbbiakban ezt kellett még mindenhova hurcolnunk. Soma kürtöskalács őrült, ha meglát valakinél egyet, akkor rögtön keríteni is kell neki egyet (úgyhogy a vásárokban kitűnő ajándék számára). A kalácshoz vezető út/sor hosszú volt, de kivártuk, Sománál ez nagy szó, mert várni még egyáltalán nem tud. A kalács és a lufi is az én kezemben landolt és még a forró kalácsot is nekem kellett volna fújnom és adagolnom a gyereknek, kellett volna még egy kéz. Ezért a lufit a táskámba tűztem. Már lecsengett a rendezvény és a tombola sorsolása zajlott. Mindenki a pályán tolongott. Az úton alig lézengtek, meg mi. Szembejött velünk két kisgyerek, olyan 4-5 éves formák. A lufi kicsúszott a táskámból, Som vette észre. Kb 10 méterre mögöttünk veszett el. A két gyerek odaért és ráugorva kidurrantották! Pedig szerintem láthatták, hogy a mienk. Soma keservesen elkezdett sírni, és vigasztalhatatlan volt. Tehetetlenségemben én is vele sírtam. Hihetetlen ez a világ! Én a gyerekek helyében (most és annó): 1. biztosan örülök, hogy találtam egy lufit, 2. esetleg megkérdezem, hogy kié. Olyan kicsik voltak még, az ilyen tetthez. Soma hazáig sírt. Ő is látta az egészet, és nem értette, hogy miért tették. Bevallom én sem. Annyira nem, hogy le kellett írnom.

Babatali

Babaszoba… csevegő… 2006 októberi babák

Még mindig van egy mag, időnként találkozunk, nem túl gyakran, de azért tudunk a másikról. Jó érzés ez a kapcsolat. Bár már nem olyan interaktív mint kezdetben. Szinte mindenki az első babájával jött a csapatba, tele kérdésekkel. Ma meg már van akinél három gyerkőc van, vagy útban a harmadik/második, s többen is kétgyerekesekké váltak a majdnem három év alatt. Most többnyire megéljük a dolgokat. Érdekes, hogy miközben írom a bejegyzést, rengeteg kérdésem lenne… lehet, hogy fel kellene pezsdíteni a csevegőt (bár nyáron erre kevés az esély).

Szóval most is találkoztunk. Kertiparti volt szombaton Hannánál, Budakeszin. Szinte mindenki ott volt. Csak Mátét és a tesóit döntötte le valami gebula, így ők az utolsó pillanatban lemondták.

(Ágica), Botond, Soma, Hanna, (Mikolt), Sára, (Borka), Domi, Gergő (zárójelben a kistesók)

Nagyon édesek a gyerkőcök, mind külön egyéniség, jó volt így egy kupacban látni őket. Soma leginkább egyedül játszott, amikor mindenki benn volt, akkor ő kinn és fordítva. Apa nem merte egyedül hagyni (garázdálkozni), így legtöbbször míg én beszélgettem, ő követte (talán kicsit túlféltette). Soma a végére kezdett együttműködni, bandázni, feloldódni, pont mikor már mennünk kellett volna haza (pesti rokonhoz aludni). Csodás volt a vendéglátás. (Köszi!) Én szerettem az egészet, és csak remélem, hogy a fiúk is (ki)bírták valahogy.

Tombolda

KatiMaminál fürdött-tombolt három csemete, Tomi, Zsizsi és Soma...



...és szerintem jól érezték magukat. És mi is, ahogy elnéztük őket.

24. hét

Egész jó érzés.