csütörtök, január 06, 2011

Villám McZsombor


Verda őrület van nálunk, Soma révén. És elkerülhetetlen, hogy a kicsi ne nézze-hallja a nem neki valót, aminek ténye láthatólag őt magát egyáltalán nem zavarja. Sománál még mindig oda kell figyelni a hangokra, a képekre, nem hangos-e, nem ijesztő-e. Tényleg csak előcenzúrázott, számára befogadható dolgokat néz (azt se sokat). Egy éve még az érzékeny lelkűmnek a Verdák első kockái miatt (tovább nem is jutott a nézésben) egész éjjel rémálmai voltak. Zsombor bezzeg röhög a filmen és utánozza a benne hallott hangokat. Vadul tolja a szőnyegen az autókat és remekül berreg is hozzá. Míg Som nézi a filmet, Zsombor azalatt tesz-vesz, látszólag oda sem figyelve. Aztán előrukkol. "Veda, veda, veda!" - énekli/üvölti, helyesen levéve a ritmust. És tudja magáról, hogy milyen édivacakhuncutmifene is ő.

Szókincse nemigen nőtt, de a metakommunikációja hihetetlenül sokat fejlődött. Mindent megért és azt is elmagyarázza amit ő akar, vagy csak simán megszerzi. Mesehősünket megszégyenítő gyorsasággal robog kersztül-kasul a szobán, felmászik székre, kanapéra, kisasztalra és a visszaúttal sincs gondja. És az egyikről a másikra való át/feljebb jutást is simán kitaktikázza, pláne ha ínyenc dolgot próbál megszerezni, pl az én krémeimet. Nem nagyon van akadály előtte. Imádja a labdákat, szépen rúgja is maga előtt őket. A labdaérzék jó dolog, de amikor bemelegítő helybenfutást(!) csinál, én sopánkodva mosolygok, Apám viszont örülne ha látná a focista utánpótlást. Az egész gyerek maga a mozgás, minden porcikája izzik. Mellette nincs megállás, folyton résen kell lenni, hogy min ténykedik, és mikor rajtakapod szeretet és bizalom sugárzik róla.

Még mindig velünk alszik, és már majdnem volt átalvós éjszakánk. A majdenm azt takarja, hogy szopizni ébredt meg csak az éjjel folyamán. Egyébként mikor a nappali szopit egyre akartam lecsökkenteni, Zsombor úgy döntött, hogy neki az az egy meg nem kell, így némi káposztába bugyolált mell árán eltűnt a nappali szopink. Éjjel viszont még igényt tart rám (este, 3 körül, és hajnalban). A nappalaink így kevésbé anyafüggőek lettek. Aludni is csak egy szűk órát ér rá napközben, a többi pörgés és evés (naná). Szereti a hasát. Mézes ügyben már az eltiltásnál tartunk. Egyre ügyesebben eszik, rág. Szinte minden kellene neki amit mi eszünk. Még apa szalonnáját is kiharcolta magának (hajszálvékonyra vágva), és üdvözült mosollyal fogyasztotta is. Szerintem vele majd azért kell küzdenünk, hogy ne egyen annyit. Két véglet, két gyerek.

Mondjuk az alakján nem látszik a sok evés. Pocakja az van, de egyébként csupa izom. Biztosan lefutja. A tokáját meg lehuncutkodja. Azt a "vicces" dolgot találta ki, hogy a fejét mintha tangózna, hirtelen félrekapja, kis húúzás kiséretében és megtartja oldaltartásban, majd kacag. Többször egymás után csinálja, nagyon tetszik neki és persze a hév amivel csinálja minket is magával ragad. Ha zenét hall egyből belendül, olyan fejmozgással bólogat mint aki egy cabrióban ezerrel hallgatja a tuc-tuc-zenét. Ha nincs zene, csináltat. Karban táncolni a legjobb, olyankor fejfölött tekergő betyáros kézmozgással fejeli meg a bólintgatásait. Már így is majd elolvadsz tőle, és akkor mindeközben még arra is van ideje, hogy rádvillantsa a (most már 4-fogú) mosolyát. Totál tócsa leszel. Én biztosan. Ez a gyerek olyan világba röpít engem, amit eddig sohasem ismertem. Úgy ölel, simít, bújik mint aki tudja, hogy mit ad ezzel. Szeme csillogása, felvillantása az igazi férfi igéretét hordozza. Mondtam már hogy odavagyok érte?!
 

2 megjegyzés:

andi írta...

szia!
Nem is kellett volna írnod, átsütött az írásodon, hogy a fiaid "szerelmese" vagy:)

Krisz írta...

Durva mi? (Irul-pirul.)