Türelmet akarok!

Már a cím is ellentmondásos... Kifogyott a türelemládám. Pedig csurig volt valaha, és a gyerkőc sem nagyon szolgált rá a tetteivel, hogy kifogyjon. Mégis. Sokszor emelem fel a hangomat. Néha már azt érzem, hogy szegény Somának semmitsemszabad. Tudom, hogy nem jó ez így, és mégis újra és újra ugyanazok a jelenetek játszódnak le. Olyan tehetetlennek érzem magam. Fáradt-nyűgös vagyok, ami a gyerekre is átragad. Aludni szeretnék éjjel, ami szinte lehetetlenség Soma állandó éjszakai túrái miatt, és maga az elaltatás is több órás meló. Most próbáljuk ki a Nux Vomikát, hátha segít egy kicsit Soma alvásán. Persze a fő oka a nagy jövés-menésnek, hogy a közelemben legyen. Agyon puszilgat, simogat olyankor. "A bújást szereted? A simogatást? A puszit? Itt van az én anyukám! Ne féljél, itt vagyok veled! ..." Mindent értek én, csak változtatni nem tudok. Brühühü. A mamás segítséget nagyon köszönöm (elképzelni sem tudom mit csinálnék nélküle), de lehet, hogy Soma szempontjából perpill többet árt mint használ. Náluk a "mindent lehet" elve uralkodik, itthon meg ugyebár vannak korlátok. Ezt feldolgozni egy majdnem háromévesnek szinte csak a hisztiben lehet, amit szintén nehezen viselek és persze a kialvatlan gyermek is. Hát itt tartunk. Brühühü.