Változások kora

Hogyan várjam el a gyerekemtől, hogy simán (semmi tünet nélkül) átvészelje a nagy változást? Sehogy. Kistestvére fog születni. Minden más lesz, de tényleg. Ő érzi ezt. És sír. Én is más vagyok, ezt is érzi. És sír. Fél a jövőtől, félti az eddigit. Tudtam, hogy a félelem az alapja az egésznek, de csak most világosodtam meg (ugyebár a tehetetlenség könnyein át nem lát az ember tisztán). Kéremszépen össze is szedem magam. Vagyis igyekszem. Kell hozzá a csoda-gyerekem és csoda-Apánk, meg a család és a barátok. Egyedül nem megy. De szerencsém van, mert minden adott. És most örülök. De ennek meglátásához felül kellett emelkednem a dolgokon és meghallanom azt is amit más mond. Soma sír, de legalább jelez felém... és veszem is az adást. Szeretgetem, dédelgetem, babusgatom, beszélgetünk... mindent megteszek, hogy oldjam a szorongását bármiben is gyökerezik az. Érdekes módon mostanában a türelmem is visszatért (Apának fogy nagyon). A kétgyerekhez pedig kelleni fog nagyon.