Drága mulatság

Tegnap este elmentem Anyával egy kicsit lazítani. Dumaszínház, itt helyben. Apa vállalta a két esti tombolót. Mire elindultam volna kitört a balhé. Zsombor pedig már elaludt. Csakhogy Nagytesónak akkor esett le, amit egész nap mondtam neki, hogy pár órára elmegyek "színházba". A toroksípjai bekapcsoltak, ne menjek sehova! Hasztalan mondogattam, hogy mindjárt jövök vissza. Erre az esetre nem gondoltam. Pár hete Jácint belátta, hogy határozottan és korán kell ágyba parancsolni a fiatalembert. Működik. 8-fél9 körül alszik már. A nemakarokaludni hisztik is megszűntek. Van helyette 6-os kelés. Mindennek ára van. Egy szó mint száz általában este nyolcra már elnyugvóban várja az álomport. De nem tegnap este. Úgy érezte, hogy elhagyom. Anya ilyet nem szokott tenni. Sajnáltam már, hogy bármire is vágytam. Sírni lett volna kedvem, de megtette helyettem Zsombor. Soma Zsombor sírására egyáltalán nem reagál. Kicsi baba, sír, ilyen. Zsombor viszont ha meghallja Soma nyervákolását rögtön rákezd. Főleg ha az az álmába hasít bele. Mint most. Soma ezt arcán vigyorral és önelégülten nyugtázta. Dejó sír! Soma elment az eszköztárában a legvégsőkig, de nem jó utat választott. Ajtó rácsuk. Soma sír. Zsombor sír. Na itt, ezen a ponton kellett elindulnom. És megtettem. Jácint egyedül maradt két süvöltővel. Nem tudom hogyan és mit csinált, de túlélte/túlélték. Mire hazaértem azért jócskán leamortizálódott. A gyerekek viszont édesdeden aludtak. Ezek sírtak valaha? Kissé szégyenkezve bevallom, hogy nagyon jól szórakoztam. Bár végig a kezemben gyűrögettem a lenémított telefonomat, ugrásra készen. De Jácint megoldott mindent egyedül. Köszönöm neki!!!

És ha mindez nem lett volna még elég. Jóanyám figyelmen kívül hagyott három lépcsőfokot és ennek megfelelőt zuttyant-puffant a művházból kijövet. Este még csak a csuklóját fájdította. Mára azonban kiderült, hogy a karja eltörött a könyöke alatt. Négy hét gipsz.