A kis HŐS

Kórház (Soproni csecsemőosztály) - Márc 23. (K) - 29. (H)

Sírógörcsök közepette (részemről) irány a kórház. Hörghurut és kezdődő tüdőgyulladás. Zsombor alig 5 hónapos és fulladva (akkor már) köhögött. Gyorsan kapta el a baj. Igaza volt a doktornőnknek, tényleg jogos volt a beutaló. Sírás abbahagy, Anya megerősíti magát. Ami némileg sikerült is. Ismeretlen területen járunk és egészséges gyereket szeretnék visszakapni, itt sírásnak helye nincs! Azért jó volt a sok telefonhívás, sms valamint Jácint és Márti nagynéném látogatásai. (Somát nem akartam, hogy elhozza Jácint, nehogy elkapjon valami gebulát.) Ezek tartották bennem a lelket, no meg Zsombor vigyori pofija.

Zsombor nagyon jól viselte a betegséget és a kórházi körülményeket is. Csupa kacaj, csupa erő, csupa mozgás volt. Mint mindig. Csak a sikítós-kiabálós hangja nem volt meg. De az utolsó két napban azt is megtalálta. Mielőtt bementünk a kórházba - már egy hete - naponta átfordult egyet-egyet a fiatalember. Nem vitte túlzásba, de sikerült neki. Benn ezt a szériát akarta folytatni, de sajnos kanült helyeztek a bal kézfejébe amit kimerevítettek, beragasztottak. Ez némi akadályt jelentett a mozgássor végrehajtásában. Sok gyereknek zoknit húztak a kezére, ezzel védve azt. Ez Zsombornál kivitelezhetetlen lett volna, mert úgy használta ezt a kezét is mintha semmisem történt volna vele, rágta és rázta ezerrel a csörgőket. Zsom szája kapásból lilára ecselődött (soor). És ezért minden lila lett, a két ökle és a száján túl - nyálcsorgatás útján - a pofija is. No meg a kötés is a kezén. Ami az ott tartózkodásunk végére a csócsa következtében gyalázatosan nézett ki, de a kanül mégis működött. Ahogy az egyik nővér mondta: Jó kis harcedzett kanül ez! Zsombor meg is elégelte vasárnapra, hogy ez a keze akadályozza őt. Így fogta magát és addig próbálkozott míg sikerült átfordulnia. Persze a keze maga alá szorult (és persze, hogy a bekötözött), de innentől nem volt megállás. Akarata az van, az már most látszik, nem adja fel egykönnyen. Szóval csak a köhögés tudatta velünk, hogy beteg a gyerkőc. Láza sem volt, csak amikor beértünk a kórházba, akkor az egyszer mértünk 38,5-öt. Nagyon a betegség elejét sikerült elkapnunk, és Zsombor jól reagált a gyógyszerekre is. Csak a kötelező macerálások alatt sírdogált egy kicsit. Egyébként egy hihetetlenül jókedélyű gyerekkel sikerült átvészelnünk ezeket a napokat. Én rosszabbul viseltem mint a gyerkőc, betegség, bezártság, Soma és Jácint hiány, honvágy, és egy kis önvád. Azért kicsi, mert volt időm gondolkodni rajta, és talán senki nem tehet róla, hogy így alakultak a dolgok. Túl sokáig volt beteg a családban. Csoda, hogy én mindvégig megúsztam. Az is elég sokat jelez, hogy a csecsemőosztály tele volt kapuvári babákkal. Amivel a ritka szobaelhagyásokkor szembesültem. Szerencsénk volt, mert egy egyágyas (1 nekem, 1 a gyereknek) szobába kerültünk, amihez zuhanyzó-wc is tartozott, így nem kellett senkihez se alkalmazkodnunk, és egymás bacijain se osztoznunk. Gyógyulhatott Zsombor kedvére, amit meg is tett. Legyőzte Tüdő Gyulát. Hófehér bőr, lila száj, akár egy némafilm hős, aki csörgőzve-szopizva küzd. Így jókedvéből, súlyából semmit sem vesztett. Imádatos egy gyerek.