Barátnőm mesélte egyszer. Kajakozott még tiniként. Erős lány volt. Elbírta a sporteszközét, ami azért nemsemmi! Egy darabig kérdezték is a srácok, hogy ne segítsenek-é? De ő megakarta mutatni, hogy milyen kemény, erős nő, és köszönte nem. És mindenki látta, hogy milyen stramm. El is maradtak a segítőkész fickók... és ő cipelhette a piszoknehéz kajakot. Már nem is érezte magát olyan erősnek, nőiesnek meg aztán végképp nem. Mire is volt jó ez az egész? Semmire. Taktikát váltott. Hirtelen mégsem bírta el a kajakot... Cipeltek a fiúk. És ő evezés közben megmutathatta mit tud és lehetett dögös amazon is egyben. Sokszor eszembe jut ez a sztori. Szóval: tudnék én havat lapátolni, de nem teszem... amíg nem muszáj.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése