A sírásról megint

Visszaszívom amit Somáról írtam. Remélem nála nem a hormonok teszik, de sír. Az elmúlt napokban elég sűrűn. Előre sír a be nem következett eseményeken. "Ne kapcsold be a mixert! Hangos!" Brühühü-brühühühü nagy krokodilkönnyekkel. És persze be sem kapcsolom, mégis bőg a gyerek, alig bírja abbahagyni. Egyébként mindent hangosnak titulál, így porszívózni is művészet mellette. A fúrás-faragás pedig lehetetlen, pedig ezekben segítkezett eddig a legbuzgóbban. Valamikor megijedhetett valamitől? "Nem akarok játszótérre menni!" Brühühü... Mi vagyok én, hogy ilyesmire kényszerítsem a gyereket? Dehogy megyünk! Nem akar felöltözni, pont azt a ruhát-inget felvenni. Brühühü... Ha nem jó mesét rakok be, nem szól semmit csak brühühü... Nekem kell kapcsolnom. Nem foghatok meg (és más sem) egyetlen játékot sem, mert kitör "Az az én macikám, brühühü!" A legjobb sztori ez: A plafonjaink fa-lambériásak, és nem most csináltattuk. Soma elalváskor egy ideje azt skandálja, hogy "Félek a lyukaktól!" Azok ághelyek, ártalmatlanok, nem bántanak, természetes, hogy a fának vannak ilyen mintái... - mondjuk neki. De nem hagyja annyiban. Újra és újra előhozza. Itt tényleg tenni kell valamit. Így kis szivacsrepülőket ragasztottunk az ághelyekre, már egy egész flotta borítja a plafont. Soma megnyugodott és alszik...

Nemtudom mitévő legyek. Hogyan tudnék segíteni neki? Mi ez nála? Mindennek valamiféle félelem az alapja? Tényleg nem volt eddig ilyen sírós.