Gyerek-tanulmányút

Avagy társas és utazós viselkedésformák rövitávon.

A fiúkkal utazni jó. Nem kell különleges szórakoztató eszközöket kitalálni, elég ha az úton autók vannak. És általában vannak. De ha mégsem lennének, akkor "keresni kell" őket, vagy traktort, kombájnt és társaikat. Jóslatom bevált miként a majdani fiúkkal való utazást gondoltam. Somából indultam ki, aki tudvalevőleg gépmániás. Egy darabig kételkedtem a megvalósulásban, mivel Zsombor kutya és lómániásnak bizonyult. De mostanság bizony igazolódni látszik, hogy az autók nevű vírus is megfertőzte. Amint kiérünk az utcára (még be sem ültünk az autóba) már rákezd a tü-tűű mantrájára és gyakorlatilak utunk végéig abba sem hagyja. Esetleg csak némi brümmögés végett szakítja meg. A legédesebb az amikor a két gyerek egymás alá adja a lovat. Soma folyamatos monológban közvetíti a látott dolgokat (persze, hogy gépeket), ha nincs érdekesség, akkor sajátos költött-fantaszikus dolgokkal (megjegyezhetetlen) hidalja át az űrt. Zsom meg persze bólogat, hogy bizony ő is látja. Som dícséri a kicsit, hogy De ügyes vagy Zsombor, hogy észrevetted! És tényleg ügyes, mert egy ligetnyi fán keresztül megpillantott fehér folt láttán is pontosan tudja, hogy az bizony egy tü-tűű. Annyi a látnivaló egy utazás során, hogy mondjuk egy egyórányi folyamatos utat minden egyéb szórakoztató kellék nélkül, önszórakoztató üzemmódban abszolválnak a fiúk. Örvendetes. Vannak a kétfiúságnak is remek előnyei.
Egyébként Soma még szinte mindig antó-t mond, pedig nagyon szépen kitudja ejteni az autót is.

Szeretem ha jönnek hozzánk, de azt is ha mi mehetünk. Pláne, ha nagyon várnak minket. Ebben Liza és Szonja verhetetlen. Som pedig tud és szeret is velük játszani. Most meg már szinte csapatként működtek. (A dvd előtt bambulásban is együtt remekeltek.) Zsombor pedig járta a maga útját, ami csak néha keresztezte a többiekét. De nem volt elkeseredve, kiválóan feltalálta magát. A legjobban a horror-lépcső vonzotta (bocs, de gránitlapos, fém élvédős a drága). Egy óvatlan pillanatban (pedig gyerekzáras ajtók fenn és lenn) három fokot fel is sétált egyedül, csupáncsak az egyik kezével kapaszkodva. (Itthon a lépcsőházban is gyakorol lelkesen, de mindig van mellette valaki.) Ha nem a lépcső felé ácsingózott, akkor evett, vagy takarított. A partvissal bravúros keringőket lejtett. Egyik alkalommal például egy kupakot terelt vele keresztül a nappalin. Az idő nem éppen kirándulósnak mutatkozott (pedig ez volt a terv). Így maradt az otthoni jóféle evészet, majd végül mégis egy kis játszóterezés. Mondtam már, hogy szeretem ha jönnek hozzánk, de azt is ha mi mehetünk?!