Születés

Hát én nemfogok születéstörténeteket mesélni a fiaimnak, az biztos. És talán mert fiúk, nem is fogják igényelni. Így most elmondom Zsomborét (Győr, a 38. héten) nagy vonalakban, ami szinte a Somáé (Győr, 36/37. héten) is lehetne, csak vele egy másik kórházban kezdtem és csak pár napot feküdtem előtte benn.

Először bánkódtam, amikor kiderült hogy most sem szülhetek simán, de a gyerek egészsége (meg az enyém) a fontos és ezért hamar elillant a bántom. Pedig nem akartam császárt, nagyon nem. Aztán amikor már hetek óta kórházban voltam, akkor meg már nagyon akartam egy sima császárt. Hipp-hopp. De én nem vagyok ennyire egyszerű. Nekem másodjára is indított szülés jutott (ballonnal), sok órányi vajúdással, nem igazi fájásokkal, de őrjítő fájdalommal (csak a pocakom alja fájt, a fájásmérő ki sem mutatta, és amikor néha igazi fájást jelzett a gép, akkor az szinte nem is fájt). Szóval nem volt se szép, se jó. A fájdalomtól meg igazán másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy legyen már vége. A vérnyomásom lassan, de biztosan kúszott a magasba. És ekkor a fájdalom mellé bekúszott a tudatomba a Jajj csak egészséges legyen! is. Talán az is bennem volt, hogy Basszus, már megint! Csak az mozdított ki időnként ebből a szörnyű állapotból, hogy Jácint szorította a kezem (vagy én az övét), számolt a légvételeknél és néha mondott egy-egy gyengécske bíztató mondatot. Láttam rajta, hogy megrémíti a helyzet, de próbált helytállni. (Sománál, ugyanezt Jácint és homeogolyók nélkül csináltam végig.) Nélküle többször feladtam volna, a puszta jelenléte elég volt. Nem tágulok (két ujjnyi), nem fájok (igazit), vérnyomás egekben... és még várunk... ameddig nincs a vizeletben fehérje, addig nincs császár. Valami orvosi protokoll a drága. Én meg ezer éve szenvedek a szülőágyon. Előtte meg máshol. Délelőtt 9-kor indították a szülést, aminek a hatására szinte azonnali 5-10 perces (nem)fájásokat produkáltam. Az elviselhetetlen állapot este 6-ra következett be, 2-3 perces (nem)fájásokkal. Négykézláb az ágyon vajúdom. Állni a vérnyomásom miatt képtelen vagyok. 8-kor könyörül meg rajtam az ügyletes doki és megvizsgál, majd riasztja a dokimat. Szóval szülőágy (ugyanaz mint Sománál) és egyre erősődő alhasi fájdalom. Őrület, hogy a gép nem jelzi a fájdalmamat, már kezdek kételkedni magamban, hogy tán túl gyenge vagyok, és csak a fájdalomküszöböm alacsony (semmi sincs bizonyítva). Aztán másnap hajnali kettő előtt valamivel 190/120-as levihetetlen vérnyomásnál végre van fehérje a vizeletben. A végkimerülés határán örülök(!) a császárnak. Műtő. Gerincérzéstelenítés. Tompa agy. Várakozás. Közben meg matatnak bennem, de nem érzek fájdalmat. Várom ŐT. Jó érzés lenne, ha nem szoronganék annyira. Aztán kiemelik, nem rögtön, de felsír. A Doki elsüt egy Kisfiú. Maradhat? poént. Annyira nem nevetek. Egészséges? Ez az egy érdekel. Visszahozzák, már bebugyolálva. Szopira esélyem sincs. EGÉSZSÉGES! Odanyújtják, szeme csukva, alszik. Szuszog mint egy kis süni. Az arcát az arcomhoz értetik. Megszaglászom, csudajó illata van. És már viszik is el. Becsukom a szemem, próbálom minél tovább felidézni szagát, pofiját. Addig dolgoznak rajtam. Aztán félalvón letolnak a posztoperatívra megfigyelésre. Péntek van. Október 30. És van egy pici fiam, Zsombor. Megkönnyebbülök. Reggel korán ébredek, sok a dolgom, gyorsan lábra kell állnom, bár a lábaimat még egyáltalán nem is érzem. Ide nem jöhetnek látogatók. Csak Jácintot engedik be, de csak 11-kor. Fél12-kor behozzák Zsombort, aztán ottfelejtik, szerencsénkre. Szopizunk. Jácint tartja-fogja, én deréktól lefele használhatatlan vagyok. De sikerül. Már előzőleg is volt előtejem. Ő ügyes. Keres, rákap, tiszta sárga maszat. Határtalanul jó érzés. Végre a karunkban tarthatjuk. Egy újabb manógyerek, manó orral. Tiszta Soma, csak kicsit pufibb az arca. Mindketten olvadozunk a gyönyörűségtől.


Szóval valahogy így volt. És ugyebár az eredmény a lényeg és az itt szuszog mellettem az kiságyában.

És igen, újra végigcsinálnám... miatta. Bár azért a kérdés örökre bennem marad: Tényleg muszáj volt így történnie mindennek? Megismételni azt ami Sománál volt, annak tudatában. Választott orvossal (Sománál nem volt).

És igen, van ennél rosszabb szülés és "eredmény" is. Az én gyerekeim egészségesek, gyönyörűek (nem vagyok elfogult, mi?). Jól van ez így.

És igen, szinte elbőgöm magam mikor más az álomszüléséről mesél, de teljes szívemből mindenkinek olyat kívánok. Most legfőképpen Anikónak drukkolok nagyon (27-ére van kiírva). Körülöttünk rengetegen szülnek mostanában... Már vannak akik kibújtak. Üdv a frisseknek: Áron Mór és Hanna Luca köszöntünk titeket!