Párbeszéd múlt hét keddről:
Én: - Lesz valami itt május elsején?
Jácint: - Nem láttam plakátot... Mindjárt felhívom X-t.
Én: - Azért mindig szokott lenni valami.
Jácint: - Hát most nem lesz. (Már a tudás birtokában.)
Én: - ???
Jácint: - Na jó, telefonálok párat...
Szerdára körvonalazódott a program.
Csütörtökre megvoltak a plakáttervek (ez is házon belül).
Pénteken lehetett is már ragasztani a kész plakátokat...
Aztán jöttek a gondok... egészen a mai napig. Jácint izzadt és tette a dógát, pörgött, elemében volt, problémák sorát győzte le. Szeme csillogott. A mi tiszteletbeli-háztartásbeli Apánk megtáltosodott. Nem az ebédben alkotott nagyot (már az Este jó-t is Apa főz-zel énekeljük), hanem a VILÁG-ban (khm, khm, csak Kapuváron). Alig két hét alatt lett Majálisunk*. Olyan érzésem volt mint amikor a kismamalétből valaki összekaparja magát, pá pelusok, büfik és magábasüppedés. És belecsap a közepébe. És még jól is csinálja. Büszke vagyok rá. Jó volt így látni őt. Nagyonis kedvemrevaló lett belőle. Pedig még nincs is itthon.
* Egyedül voltam két gyerekkel. Apa csak néha bukkant fel. Zsombor tündér volt. Sem zajok, sem tömeg nem zavarta, csak szívta magába a sok látnivalót. De Som olyan nyűgös volt, hogy szinte alig láttunk valamit a programból. Így hamar le kellett lépnünk. Ilyen a mi formánk. Pedig Jácint csinált nekünk Majálist.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
szia
"privát" majális:) de jó is volt nektek, nagyon kreatív párt találtál...a mi családfőnk a házunk felújításán dolgozott, hogy minél előbb átköltözhessünk..
Megjegyzés küldése