vasárnap, november 02, 2008

Láz

Soma ült az ölemben délelőtt és ott helyben pár pillanat alatt belázasodott (38,6), először a pofiján jelentek meg lázrózsák, majd a füle pirosodott be, aztán az egész teste kezdett el lángolni. Még ezidáig nem volt lázhoz szerencsénk. (Egyszer az egyik védőoltás után volt egy félnapos hőemelkedése.) Hihetetlen, hogy kétéves a gyerekem de teljesen tapasztalan vagyok gyerekbetegség téren. Nem mintha baj lenne, hogy Soma ezidáig nem volt beteg. Belladonna homeogolyókat kapott, de nem ment le tőle a láza. Persze, mert azonnali javulást reméltünk... Szóval Panadol Baby-t adtunk neki, ami szinte azonnal hatott. Jobban szeretem a természetes gyógymódokat, így most lefekvés előtt csináltunk neki egy homeos kúrát. Most alszik, remélem tud majd egész éjjel aludni. A déli alvás eléggé zaklatottan telt, szüksége volt a jelenlétemre az alváshoz, nem kellett csinálnom semmit csak ott lennem vele.

A szemfoga jön, arra gyanakszunk, mert semmi más tünete nincs. A neten azt mondják az okosok, hogy: 'A láz nem a fogzással járó normális tünet. A gyermek nem azért lázas, mert nő a foga, hanem azért bújik a foga, mert lázas.' Hát nemtudom mi az igazság, de a gyerkőc lángoló testtel vadul fényképezett (most kapta a KatiNagyitól, mert beteg) és épített egész délután, mintha semmi baja sem lenne. Csak a foga bújik pár napja...



Nincsenek megjegyzések: