Sírós bohóc

Ma nagyon nyüglődős-sírós-hisztizős volt az én kisfiam (talán még soha nem volt ennyire ilyen), ami néha kacagós bohóckodással keveredett. Szóval nemnagyon bírt magával. A végletekbe csapkodott át. Enni nem akart, aludni nem akart, sétálni nem akart menni, olvasni viszont nagyon akart, meg pörögni, meg bukfencezni. A most esti lefekvés is hiszis-sírósra sikeredett. Nem tudtam mit csinálni vele, kijöttem tőle, hagytam had rendezze le magában a dolgait. Közben meg megszakadt a szívem... érte.

Ma délután itt volt Fanni. A mi 'nagy' kétéveseink randiztak végre. "Fanninak Odi kutyusa van.", "Fanni sírt.", "Fanni mondta: da, da, da hujjé." Hát igen, bár a hujjé-t én nem hallottam. :-) No meg fújtak egy kis gyertyát is, bár már majdnem egy hónap is eltelt már a szülinapjuk óta, de se sebaj. Soma megint fújhatott... méghozzá olyan gyorsan, hogy egy nyolckezű polipanyuka sem tudta volna lencsevégre kapni, nemhogy én. Mozgásban, alkati dolgokban nagyon hasonló a két gyerek. Kb egy súlycsoport is, pedig Soma szinte semmit nem eszik, Fanni viszont álomjó evő. Fanni nem beszél. A "baba" szóval viszont mindent ki tud fejezni. Ezen kívül pedig nagyon anyás, amíg itt voltak szorosan az anyjához simult (Vali), és a pelusát szorongatta. Soma próbálta kimozdítani ebből az állapotból, heves ugrabugrival, bukfencekkel és hirtelen odaugrásokkal, hogy "Szia!". Persze ettől pláne nem lett oldottabb a kiscsaj. Na majd máskor.

Ilyenek voltak: